Magyar Konyha

Eleinte azt hittem mekkora megpróbáltatás lessz majd konyha nélkül boldogulni. Ám kiderült hogy errefelé ez nem számít különlegességnek, az itteniek fel vannak készülve arra hogy más fözzön.

Volt amikor szóbaáltam valakivel és elmeséltem hogy honnan jöttem, mit akarok mexikóban, és hogy lakast keresek konyhával. Erre sokan nagy szemeket meresztettek, hogy "Miért? Minek? Tán hoztad a feleségedet is?" Eleinte meghökkentem ezen a meglepödésen, föleg amikor másodszor, harmadszor történt. Mostmár viszont látom hogy itt a konyha az családot jelent, ahol az asszony fözi a vasárnapi közös ebédet. Másra nemigen használják.

Így én is megtanultam kihasználni az adott körülményeket, és most már nagyon finoman, választekosan, egésségesen, és föleg olcsón tudok enni, annélkül hogy othon bármit is keljen csinálnom.

Reggelente nem szoktam nagyon éhes lenni, de néha bekapok egy két finomságot ha arra visz az út. Minden második utcasarkon ül egy nénike aki gyömölcsöt árul. Söt, van neki egy kis kézi prése is, amivel dzsúszt készít. Persze a négysávos utcák mentén egész nap füstölödni nem a legjobb dolog, és ezzel a gyümölcs se valami ólommentes, de nem akarom mindben a rosszat hangsújozni. Nagyon is finom a mandarin-, ananász-, mangó-, és guayabalé, meg persze az összes többi. Egy félliteres pohár általában öt peso (ami 100 forintnak felel meg). A poharat, ami bár müanyagból van, vissza kell azért adni, de a szívószálat megtrathatod. Akinek ez a megoldás nem tetszik, átönti a lét egy nejlonzacskóba (nem vicc, ez általában elfogadott szokás) amiböl lehet szívószálazni.

Egy másik hasonló reggeli ötlet az egy jó gyümölcsjoghurt. Persze igazi gyümölcsböl amit ott vág fel neked a standján. Van szintén ananász, banán, alma, görögdinnye, sárgadinnye, mangó, stb. Ezeket egy müanyag pohárba rakja, ráönti a joghurtot, kérhetsz rá mézet, diót, mazsolát, müzlit, és csokiport. Itt a poharat nem kell visszaadni, söt még kanál is jár hozzá. Persze megfelelöen többe is kerül, olyan $10 és $15 között szokott lenni (magyarul 200 és 300 HUF).

Ebédre, ami egy óra elött kizárt hogy legyen, rengeteg a lehetöség. Ilyenkor a legtöbb kajáldának van menüje, söt néha akár hárombol válszthatsz. Ez az úgynevezett Comida Corrida egy levesböl ál (amihez mindig jár tortilla, olyan kukoricalepény), és egy föételböl, ami lehet valami hús, vagy belsöség, vagy zöldség dolog. Hozzá mindig van bab, kukorica, és annyi tortilla amenyire csak igény van. Itt meg kell hagyni hogy a tortilla (hacsak nem búzából készült) olyan laktató hogy egy egész délutánra elég. Ezt a bab annyira kiegészíti hogy a többi finomság igazából csak az ínyenc választék kihasználása. De még csak ízböl se lenne igazán szükség rájuk, mert mindig van az asztalon piros és zöld salsa-szósz, guacamole-nak nevezett avokádókrém, zöld citrom amit magyarországon lájm-ként ismernek, és az úgynevezett "pico de gallo". Amit szószerint "kakascsör"-re lehet fordítani, mexikón kívül "mexikói salsa"-nak neveznek, és egyszerüen felaprított paprika, paradicsom, hagyma, foghagyma, cilantro, megsózva és megöntözve citromlével. Mindezen kívül jár a menühöz egy óriási (legalább két liter) "agua". Ennek nagyrésze persze víz, ahogy a nevéböl is kiderül, de van azért benne elég gyümölcslé is, hogy íze is legyen. Na és mindez mennyibe kerül? Ez igazából a helytöl függ. Van ahol akár elérheti az $50-t is, viszont van ahol csupán $25-öt kérnek érte. (Tehát 500 és 1000 forint közt van. Nem nehéz az átszámolás, ugye?)

Ha viszont nem találok éppen egy olcsó Comidát, akkor ebédnek egy torta is megteszi. Igen, jól olvastad! Errefelé a torta nem ám valami édességet jelent, hanem egy szendvics szerüséget. De ezzel is vigyázni kell, mert itt a "senvich" szót is ismerik, ami viszont olyan fehér, puha, szögletes, USA-fajta kenyérre épül, és se ízben, se árban, de még mennyiségben sem közelíti meg az igazi tortát. Egy rendes torta olyan szép nagy (két-három zsömle nagyságú) cipóból készül, megrakva paradicsommal, paprikával, avokádóval, hagymával, és általában három fajta más finomsággal. Lehet többet is kérni, de akkor alkudozni kell. Én általában rántottát, sajtot (olyan jó, nyúlós, mexikóit), és piernát szoktam kérni. Az utobbi lábat jelent és valami felvágott, disznó íze van. De van azért rengeteg más dolog, az ananásztól kezdve a virsliig. Az egészet persze le lehet önteni csípös chipotle chili-szószal, vagy ha valaki anyira pervez akar lenni, kecsuppal, mustárral, vagy majonézzel. Egy ilyen kulináris évezet általában $15-$20 között szokott lenni.

Egy másik hasonló kedvenc kaja, amit tényleg MINDENÜTT lehet találni, az persze a mexikóból nélkülözhetetlen taco. Ez se más mint egy tortilla, megrakva valami zsíros hússal vagy belsöséggel. Persze ehhez is vannak salsa-k, jobb helyeken guacamole is, de citrom mindig van, valamint pico de gallo. Ennek az ételnek a nagy elönye az hogy még este is lehet kapni. Általában nyolc óra után nehéz rendes kaját találni. Viszont nem drága. Egy kis taco kerülhet $10 -ba, ám ismerek egy hellyet ahol tízért ötöt kaptam. Éhes voltam, hát ettem tízet. Nem volt rossz. Pacalpörköltnek nézett ki, és valójában az is volt.

Ha vacsorára viszont nem akarok tacot zabálni, elö kell készülnöm. Legtöbször csinálok saját guacamole-t, és pico de gallo-t, amit aztán tostada-kal, azaz keményre pirított tortillával kanalazok ki. Van hozzánk nem messze egy piac, ott mindent be lehet szerezni. Van bevásárló centrum is, de oda nem járok több okból. Az hogy a piac frisseb, olcsóbb, hangulatosabb, azt gondolom nem kell ragoznom. Viszont a Gigante nevü élelmiszerlánc rabszolgákat foglalkoztat. Komolyan! Na jó, anyibban nem rabszolgák hogy "önkéntesen" pakolják zacskókba az árút. Ki van írva nagy betüvel a mellényükre hogy "VOLUNTARIO." Hogy miért csinálják? A kasszás meg szokta kérdezni hogy a centavokat, tehát az egy peso-nál kisseb váltópénzt nem adnánk e oda nekik? Miért ne. Hogy ebböl hogy tudnak megélni az rejtéj. Viszont ezzel a vásárlás mindig valahogy egy rosz közérzettel jár, ha adok nekik váltópénzt is, ha nem is. Marad a piac.

Mekkora piackultúra van itt, az nem igaz!!! Óriási választék mindenböl. Annyi a gyümölcs hogy csak ámul az ember. Minden megvan amit eddig zöldség gyümölcsként ismertem, és még sokkal több amit nem! Paprika paradicsom az alap, de minden fajtája. Van olyan "Kaliforniai Paprika", de olyan lecsóba való fehér paprika is. (Úgy nevezik hogy "guero", és mindig amikor azt kérek, rámvigyorognak hogy "como tu" mint te. Ezek szerint szökét vagy fehéret jelent.) Van olyan csípös zöld is, mint magyarországon, de van cseresznyepaprika is, ami a levesbe jó. Van ezek mellet széles, sötétzöld amit csak itt láttam. Ez enyhébb ízü, tölteni való, úgynevezett poblano. De van olyan "kalocsai" édesebb fajta is. Vannak még kis zöldek, finom pikáns de nem csípösek, és nagyon hasonlóak, ám kicsit szélesebbek amik a leg extrémebb erösséget tartalmaznak amit valaha is próbáltam. De ezzel csak a jéghegy csucsát említettem a paprika világából. De ugyanez vonatkozik a páradicsomra, a tökre, a hagymára, a kukoricára, a banánra, a krumplira, a füszerekre.... évekig mesélhetném. És minden megterem egész évben. Az ablakom elött nö a banán, és a citrom. Ja, van valami, amit itt nem ismernek: sárga citrom mint nállunk. Nincs. Illetve van sárga lájm, de az csak November December táján érik, és édes!!!

Ekkora választéknál nem várhattam addig amíg saját konyhám lessz. Megkérdeztem a családot (tehát a fogorvos kislány szüleit) hogy nem használhatnám e a konyhájukat. Persze megengedték, kicsit meglepödve hogy fözni akarok, vasárnap amikor ök is othon vannak. Együtt fözöcskéztünk. Csináltam egy jó kis lecsót, úgy ahogy illik (rendes paprika, paradicsom, pici chorizo-kolbász). És meg is kóstolta mindenki, azzal hogy magyar konyhával találkoznak. Ízlett is! Meg is jegyezték hogy "hiszen ez mexikói!!!" Nem is csuda, mindent itt vásároltam, innen is származik minden hozzávaló. Jövö vasárnapra paprikáskrumplit terveztem, ami valahogy szintén mexikói. Végülis megeggyeztünk abban hogy magyar-mexikói, mert az eggyetlen hozzávaló ami igazán echte magyar, az a kolbász. Errefelé nem ismerték se a disznót, se a marhát, se a lovat, mielött át nem hozta öket Colombus. És ö persze ezeket a magyaroktól kapta, kitöl is mástól?

Halottak Napja -- November 2.

Minden élönek boldog halottak napját kívánok.

Tudom, nállatok ez tegnap volt. Itt viszont inkább halottak hetéröl lehet szó, annyira megünneplik az elhunytakat Mexikóban. Már Október vége felé elkezdik építeni a házi oltárokat, ahol megemlékeznek minden halott családtagról, ismerösröl, akikre csak emlékeznek. Feldíszítik virágokkal, gyertyákkal, illatos füstökkel, és raknak ki mindenféle finomságot: kenyeret, gyümölcsöt, tököt, babot, kukoricát, valamint édességeket, üdítöt, szeszes italokat, és minden olyanfélét amit a halott ismerös szeretett annak idején.

Nagyon meglepett hogy itt egyáltalán nem egy borús, szomorú ünnepröl van szó, hanem inkább vidám, vicces, kicsit komolytalan fajtáról. A virágok és gyümölcsök közt gyakran lehet látni papírból kivágott sírköveket, temetöket és papírcsontvázakat akik éppen az életet élvezik: Zenélnek, táncolnak, piálnak, mulatnak, teniszeznek, fára másznak, autókatt vezetnek, csontváz lovakon ülnek, és csontváz kutyákat sétáltatnak. Egy csapat csontvázgyerek éppen egy labda után rohan, és mostanában még mobilokon is telefonálnak, illetve számítógépek elöt ülnek.

Morbid? Lehet úgy is felfogni. Ám ami az itteni kultúrában nagyon tetszik, az az hogy amenyire komolytalannak is látszik, az ünnepelést komolyan veszik. Tehát még halottak napja is az élt ünneppe.

Az októberi része leginkább az Amerikából átcsapó Halloween-ra emlékeztet: Mindenféle szörnyi maskarába felöltözött gyerekek, ijezgtéses vadulás, stb. Utánna következik November elseje, ami Mexikóban kizárólag az elhunyt gyerekek ünnepe. Halott gyerekek??? Ez már tényleg morbid, nem? Nem. Persze mindenki természetesnek veszi hogy van a családjában halott gyerek, még ha nem is ismerte öket. Van eggyáltalán halott gyerek az én családomban? Bíztosan van... de hogy ki, kinek, mikor? Nem baj, az oltárra rengeteg édességet teszünk hogy elég legyen mindenkinek. Persze az élö gyerekeknek is jut böven, de az oltárról csak az ünnep után illik enni. Akorra viszont már nincs bennük (olyan sok) íz, hiszen a halott gyerköcök azt már kiszedték az édes adományból.

Utánna következik november másodika, a halott felnöttek ünnepe. Ez is hasonlóan zajlik le mint elseje, viszont itt már olyan dolgokat is kiraknak az oltárra amit az elhunyt felnöttek szerettek: pija, pija, pija!!! Eznap este ki is szoktak menni a temetöbe, hogy ott ünnepeljenek a halottakkal eggyütt. Erröl majd holnap tudok úgy igazán írni, de ahogy a Mexikóiak mesélték valami fergeteges buli lessz. A temetöben, ami az év többi részében egy békés hely, ma este lesz sok kaja, pija, zene, tánc, és nagy mulatozás.

Tegnap is jó volt, még alkohol nélkül is. Kint voltunk az egyetemen (de ugyanez megvan város föterén is), ahol mindeggyik szak külön oltárt épített. Leht látni ahogy az elhunyt nagy fejek (nem ismerem öket, de esetleg valaki hallot már Juan Rulfo-ról), nemzeti hösök, írók, költök, müvészek, forradalmárok és kutatók (természetesen mind csontvázként ábrázolva, pont úgy mulatnak mint a többiek. Táncolnak, zenélnek, vagy már az alkoholtól tök készen kidölve a földön hevernek.

Miért nincs ilyesmi Magyarországon? El tudnám képzelni hogy például a hösök terét és a városligetet kidíszítsék virágokkal, ahol mondjuk Szécsényi István, Mátyás Király, és Horti Miklós csontvázai összekarolva táncolnának. Vagy mindenféle édes adomány között ülnének Petöfi és Árpád vezér holttestei, vastag szivarokat szívogatva. Kun Béla éppen Blaha Lújzával járná a csárdást, és Arany János Szent István és Ady Endre társaságában vedelné a pálinkát. Mind a hárman tök készek, csak Ady töltene még egy poharat, jobban bírja a szeszt a többieknél. Kodály Zoltán éppen Atilla királyal csókolózna, miért is ne?

Vagy inkább ne viccelödjek az ilyesmivel? Elnézést kérek mindenkitöl, akinek megsértettem volna a nemzeti érzelmeit. Én mindenesetre így adom meg az elhunyt nemzeti hösöknek a megemlékezést, Mexikói módra, még ha csak gondolatban is. Esetleg majd valamikor összeálítok egy igazi nemzeti oltárt is. Akkor viszont meghívom Herman Hesse-t, Vilmos Császárt, Thomas Jeffersont, valamint szétfröccsent fejü Kennedy-t is. Mindenki eljön a nagy halotti bulira, akire a magyar, német, amerikai, illetve mexikói törtenelemböl emlékezem, hogy eggyütt ünnepeljék az életet, az élökkel eggyütt.