Van Munka!!! -- Szeptember 6.
Hogy munka az van, az kétségen kivül ál. De hogy esetleg nekem is jut, azt már érdemes megünnepelni. Hogy milyen, és mennyi, azt még inkább lekopogom, mindenesetre a napom produktív volt.
Most megszólaltak a sarkaim, amiken már csak cafatokban lóg a bör, hogy a szép új cipöm miatt ugyanez a nap esetleg destruktívnak is minösülhet... Na de kit érdekel a fájdalom ha már egyszer átesett az ember a bemutatkozáson. A jó benyomás megvolt, öltönyösen, nyakkendövel, fényesen csillogó cipövel és papírokkal. Ezentúl már csakis papucsban fogok jönni.
Na jó, had fogjam magam vissza egy kicsit az örvendéssel, mert nem olyan simán mennek ám a dolgok mint ahogy jó lenne. Az öt egyetem közül eggyetlen egy volt ahol azt mondták hogy igazán kellek. Volt olyan ahol nincs is angol szak, legalábbis nem Oaxacában. Olyan is akadt ahol csupán nincs szükségük angoltanárra. Eggyik nagy, híres, és kifejezetten konzervatív egyetemnél az English Department fönöke elkezdett egy hasonló dumát mint amit már Puerto Angelben is hallottam.
Most az egyszer nem az volt a baj hogy német álampolgár vagyok. Söt, szivesen beálítana engem németet is tanítani, mert az utolsó némettanáruk egy pár hónapja távozott (vajon miért???) Hanem... be kell szerezni egy csomó nevetséges papírt. Persze nem ö követeli öket, hanem maga az egyetem, ez az arctalan institúció. Hogy mik ezek a papírok? Mindenféle baromság. Elösször is egy hitelesített fordítás a diplomámról, valamint egy bizonyíték az Arizóniai State Department-töl (ez azt hiszem belügyminisztériumnak felel meg) hogy a diplomám valóban igazi és eredeti, mert az egyetem csak úgy hiszi el. Persze ezt a dokumentumot is le kell fordíttattnom spanyolra. De mindez csak a kezdet. Emellet még van valami tíz hasonló sületlenség, aminek az ára eggyenként valahol harminc és ötven dollár között van, és összesen kb. négy hónapig tartana míg mind összegyüjtöttem. (Esetleg nem árt egy ügyvédet felválalni.) Ha ezek után le vágatom a hajamat, és az egyetem eddig nem kerített egy másik tanarat, istenbizony el kezdhetek dolgozni.
Erre persze megköszöntem a sok hasznos információt, és elbúcsúztam a segítökész, szimpatikus, bár ilyen körülmények között soha fönökömmé nem váló ürgétöl. Ö külömben a saját élményeivel szinesen elmesélte hogy milyen nehéz volt amerikai létére meggyözni az egyetemet hogy kompetens, professzionális, és csakis elönyt hoz az intézményüknek. Mindez annak ellenére hogy felesége Mexikói, és szintén egyetemi tanár. Lehet hogy a mexikóiak ilyen módszerekkel próbálnak visszavágni az amerikai bevándorlásirendszerre... ez persze a nem-amerikaiakat is ugyanúgy érinti, mint például engem most.
De szerencsére nem minden intézmény ilyen szigorú. Voltam egy másik egyetemnél, ahol pont a fordíottja volt a helyzet. Beálítok, hogy szeretnék az angolszak fönökével beszélni. Egy nagyon szép, de extrém módon túlsminkelt latina csaj fogad, hogy ö igazábol nem a fönök, de szivesen segít mert az igazi fönöknek ma van az utolsó napja mielött örökre távozna. (Hmmm... vajon miért?) Na jó, elöadtam a megszokott bemutatkozásomat, és megmutattam neki az életrajzomat. A német álampolgárságomra felcsillant a szeme, hogy akkor ugye tudok németet is tanítani? Hát még hogyne! A drága CELTA tanfolyam bár csak angolra adott képzést, de tanítani miért ne tudnék? Remek, akkor pénteken már kezdhetek is. Azelött persze még szólnia kell az új fönöknek is, de amúgy nem lát akadájt tanításomnak. Holnap még jöjjek el hogy megbeszéljük a részleteket.
Ennyi elég is volt. Bürokráciáról szó se esett, de kérdezni már nagyon nem akartam. Álítólag két csoportot kapok, pénteken és szombaton, ami magában még nem elég, de februártól már angolt is taníthatok. Addig is körülnézek nyelviskolákban is, hogy kitöltsem a maradék idömet. Hogy a fizetés illetve más járulékkal hogy álnak az még kiderül. Bízok benne hogy egyetem és ennek megfelelöen fizetnek. Mindenesetre ez a rövid beszélgetés már sikerélménynek bizonyult. Tök jól érzem magam, és csöppet sem zavar az hogy holnap délben Cancun-ból feszál egy gép, amire van egy jegyem, de már akkor se tudnám elérni ha akarnám.
Most megszólaltak a sarkaim, amiken már csak cafatokban lóg a bör, hogy a szép új cipöm miatt ugyanez a nap esetleg destruktívnak is minösülhet... Na de kit érdekel a fájdalom ha már egyszer átesett az ember a bemutatkozáson. A jó benyomás megvolt, öltönyösen, nyakkendövel, fényesen csillogó cipövel és papírokkal. Ezentúl már csakis papucsban fogok jönni.
Na jó, had fogjam magam vissza egy kicsit az örvendéssel, mert nem olyan simán mennek ám a dolgok mint ahogy jó lenne. Az öt egyetem közül eggyetlen egy volt ahol azt mondták hogy igazán kellek. Volt olyan ahol nincs is angol szak, legalábbis nem Oaxacában. Olyan is akadt ahol csupán nincs szükségük angoltanárra. Eggyik nagy, híres, és kifejezetten konzervatív egyetemnél az English Department fönöke elkezdett egy hasonló dumát mint amit már Puerto Angelben is hallottam.
Most az egyszer nem az volt a baj hogy német álampolgár vagyok. Söt, szivesen beálítana engem németet is tanítani, mert az utolsó némettanáruk egy pár hónapja távozott (vajon miért???) Hanem... be kell szerezni egy csomó nevetséges papírt. Persze nem ö követeli öket, hanem maga az egyetem, ez az arctalan institúció. Hogy mik ezek a papírok? Mindenféle baromság. Elösször is egy hitelesített fordítás a diplomámról, valamint egy bizonyíték az Arizóniai State Department-töl (ez azt hiszem belügyminisztériumnak felel meg) hogy a diplomám valóban igazi és eredeti, mert az egyetem csak úgy hiszi el. Persze ezt a dokumentumot is le kell fordíttattnom spanyolra. De mindez csak a kezdet. Emellet még van valami tíz hasonló sületlenség, aminek az ára eggyenként valahol harminc és ötven dollár között van, és összesen kb. négy hónapig tartana míg mind összegyüjtöttem. (Esetleg nem árt egy ügyvédet felválalni.) Ha ezek után le vágatom a hajamat, és az egyetem eddig nem kerített egy másik tanarat, istenbizony el kezdhetek dolgozni.
Erre persze megköszöntem a sok hasznos információt, és elbúcsúztam a segítökész, szimpatikus, bár ilyen körülmények között soha fönökömmé nem váló ürgétöl. Ö külömben a saját élményeivel szinesen elmesélte hogy milyen nehéz volt amerikai létére meggyözni az egyetemet hogy kompetens, professzionális, és csakis elönyt hoz az intézményüknek. Mindez annak ellenére hogy felesége Mexikói, és szintén egyetemi tanár. Lehet hogy a mexikóiak ilyen módszerekkel próbálnak visszavágni az amerikai bevándorlásirendszerre... ez persze a nem-amerikaiakat is ugyanúgy érinti, mint például engem most.
De szerencsére nem minden intézmény ilyen szigorú. Voltam egy másik egyetemnél, ahol pont a fordíottja volt a helyzet. Beálítok, hogy szeretnék az angolszak fönökével beszélni. Egy nagyon szép, de extrém módon túlsminkelt latina csaj fogad, hogy ö igazábol nem a fönök, de szivesen segít mert az igazi fönöknek ma van az utolsó napja mielött örökre távozna. (Hmmm... vajon miért?) Na jó, elöadtam a megszokott bemutatkozásomat, és megmutattam neki az életrajzomat. A német álampolgárságomra felcsillant a szeme, hogy akkor ugye tudok németet is tanítani? Hát még hogyne! A drága CELTA tanfolyam bár csak angolra adott képzést, de tanítani miért ne tudnék? Remek, akkor pénteken már kezdhetek is. Azelött persze még szólnia kell az új fönöknek is, de amúgy nem lát akadájt tanításomnak. Holnap még jöjjek el hogy megbeszéljük a részleteket.
Ennyi elég is volt. Bürokráciáról szó se esett, de kérdezni már nagyon nem akartam. Álítólag két csoportot kapok, pénteken és szombaton, ami magában még nem elég, de februártól már angolt is taníthatok. Addig is körülnézek nyelviskolákban is, hogy kitöltsem a maradék idömet. Hogy a fizetés illetve más járulékkal hogy álnak az még kiderül. Bízok benne hogy egyetem és ennek megfelelöen fizetnek. Mindenesetre ez a rövid beszélgetés már sikerélménynek bizonyult. Tök jól érzem magam, és csöppet sem zavar az hogy holnap délben Cancun-ból feszál egy gép, amire van egy jegyem, de már akkor se tudnám elérni ha akarnám.
posted by David Koblos | 3:47 PM
0 Comments:
Post a Comment
<< Home