A világ Legnagyobb Városa -- Október 23.

Már teljesen besötétedett amikor a busz elérte domb tetejét. Maga a domb nem is volt külömb más emelkedönél, eltekintve attól hogy ez volt az utolsó csúcs ami eltakarta a várost.

Mintha egy tengerhez érkeztünk volna, úgy terült el elöttünk a fény, ami folytatódott jobbra, ballra, és egyenesen, a láthatáron túl. A több milliárd lámpák fénye egy nagy hullámzó óceánná mosódott, amiböl kissebb nagyobb sötét sziklák áltak ki. Fentröl rátekintve egyértelmüen tudtuk hogy megérkeztünk… majdnem. Persze még egy jó másfél órába telt míg buszunk valójában elérte a buszpályaudvart, illetve a sok pályaudvar közül azt, ami Oaxacábol érkezve a legközelebik. Nem meglepöen, a város “külsö” részén helyezkedett el.

Íme Mexikó város, a világ legnépesebb fövárosa. Több mint húsz millió lakossal kétszer akkora mint Magyarország, és még növekszik. A közlekedés egy soha meg nem áló káosz. Vannak autópályákhoz hasonlító sugárutak, amin átkelni képtelenség. A buszjáratokból annyi van hogy nincsennek megszámozva, csak ki van írva hogy hová tartanak. Álítólag egy egész napig tarthat busszal eljutni a város eggyik végéböl a másikba. Az ajtók tárva nyitva vannak, csak fel kell ugrani rájuk ha éppen pirosban vagy dugóban álnak. Ha nem, egy intésre bárhol megálnak hogy felszedjék az utast. Tizenkét metróvonal hálózza be a várost, amik viszont csúcsidöben épp úgy meg vannak tömve mint a Budapestiek. Az utcákon rengeteg taxi jár, sok zöld bogárhátú Volkswagen. Ha valaki át tudja tekinteni az utcák ezrei bonyodalmát, akkor ök azok.

A közlekedési káosz persze a levegöre is kihat. Azt mondják, hogy bizonyos városrészekben (például az enyémben) olyan a levegö mintha egy doboz filtermentes cigerettát szívna el az ember naponta. Ehhez hozzájön az is, hogy maga a város völgye 2000 méter felett fekszik. Ilyen körülmények között a dohányosoknak még pénzt sem kell költeniük a füstre. Aki viszont nem az, nemsokára hozzájuk tartozhat.

De a sok utca közt akadnak óriási parkok is, erdös környékek tavakkal, valamint magas falak mögé zárkózott városrészek, ahol a legdrágább, legmodernebb villák sorakoznak. Vannak bevásárlóközpontok amik még az amerikaiakat is eltörpítik (csak pénz kell hozzá... ami nemsoká lessz is). De ezekröl még írok majd ha jobban megismertem öket.

De miért is jöttem ide, ebbe a nagyvárosok közt is óriásnak számító, vad metropoliszba? A válasz egyértelmü, hasonló okokból amiért nap mint nap emberek százai ömlenek ide: a pénz, a munka, a lehetöségek… és persze… itt most van barátnöm is.

A függetlenség ünnepén ismertem meg Miriamot, amikor Oaxaban volt barátnöivel. Azóta e-mailezgettünk és úgy döntöttem hogy ujra látni akarom. Egy másik német sráccal, Eike-vel, eggyütt jöttem föl, akit Miriam eggyik barátnöje beszélt rá hogy jöjjön a fövárosba. Így hát dupla akkora volt a viszontlátás öröme.

Mind a két lány orvosi szakon tanul az UNAM-nál, ami Latin Amerika legnagyobb egyeteme. Nagyon segítökészek voltak. Találtak nekünk olcsó lakást egy fogorvos ismerösüknél (erröl még írok…), segítettek a tájékozódásban a metrón, az egyetemen, hogy ne legyünk annyira elveszettek ebben a durva nagyvárosban, elmondták hogy hol mi van, kivel kell beszélni, stb.

Beszéltem is... voltam a nyelv-centrumban, ahol beköszöntöttem az angol szakra, a német szakra, és találkoztam a fö-fönökkel, aki nagyon megörült hogy esetleg magyar nyelvet is tudnék tanítani... ha lessz rá igény. Román nyelvet már tanítanak, de magyart eddig senki sem tanít. Még nem… Hogy is énekelte a Fonográf annak idején? “A magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki. Nem érti senki, nem is akarja megtanulni.” Érdekes lenne az ellentétét bebizonyítani. Én mindenesetre válalnám a kihívást. Nem tartom teljesen kizártnak hogy lehetséges legyen. Külömben is, minek tanulnának mexikóiak románul??? De hogy egyáltalán taníthatok e, bármilyen nyelvet, azt még meglátjuk. Mit mond a bürokrácia, munkaengedély, stb. Az ilyesmi errefelé elég sokáig szokott tartani, dehát csak ki várom.

Az egyetem amúgy nagyon tetszik. Jó a légkör, kedvesek az emberek, még a hivatalokban is. Idö sohasem számít, és még ha nem is tudnak segíteni, egy jó, kellemmes beszélgetés mindig belefér. Mostmár a spanyolom is olyan szinten van hogy ilyesmire lehetöség legyen. Bár rendesen ragozni még mindig nem tudok, a szókincsemmel elég jól ki tudom fejezni magam, söt ami több, nagyábol megértem az elhangzottak lényegét. A múltkor például a filozófián reggeliztem Eike-vel. Leült hozzánk egy profeszor, akivel elkezdtünk társalogni. Nagyon jó fej volt, és valami két és fél óráig beszélgettünk mindenféléröl, többekk között Marx és Nietsche elméletéröl. Persze mindezt spanyolul. Igaz, sokszor több ízben el kellet magyarázni hogy mit is akarunk mondani, de végülis csak megértettük egymást. Mekkora sikerélmény volt!!! Utánna meghívott az elöadására szerdán, és persze el is mentünk. Ezek után több beszélgetés következett...

Eleve sok idöt töltök az egyetemen, már csak azért is hogy othon ne kelljen. A lakás az maga egy vicc. Csinálnom kell rólla egy képet, mert amúgy senki sem hinné el hogy egy fogorvosi rendelöben lakunk! Más szóval ahol eredetileg egy konyhát terveztek be, ott egy fogászati felszerelés ál. A nappali persze váróként szuperál. Ez még nem is lenne gond, hiszen a páciensek udvariasan viszonozzák köszönésünket amikor a fürdöszoba irányába járunk át a nappalin / várótermen. (Csak arra kell vigyázni hogy integetés közben le ne essen a törülközö!) De fözöcskére sajnos nincs lehetöség, hiszen tüzhely hellyett van egy fertötlenítö gép, és ami leginkább a mosogatóra hasonít az egy tenyérnyi csésze ahová a betegek szoktak vért köpködni.

Ezek nem olyan nyerö dolgok ha az ember hosszú távra akarna maradni. Jelenteg viszont elég. Söt, olcsó! Egy hónapra 500 pesost fizetek (€ 38), ami egy harmada annak amit a Oaxaca-i hostalban fizettem. Ehhez képest minden más lényegesen drágább mint Oaxacában. Az internet például öt és tíz pesos között volt, itt viszont tíz a leg olcsóbb. Volt már olyan is hogy 16 ért netteztem óránként. Ez persze mind relatív. Tíz pesos éppen € 0,77-t ér, ami egy vicc ha belegondolok. Viszont nem szabad Euroban gondolkozni, mert nem azt kapok fizetésként. Igazából jelenleg még pesost sem kapok. De nemsoká…

Addig meg van sok lehetöség megismernem a várost. Szép lassan. Legelösször persze elmentem az Antropológiai Múzeumba. Elképesztö. Gigantikus. Mindenki elbújhat elölle (söt, elférhet benne): Az Arizonai Álami Múzum, de még a Magyar Nemzeti Múzeum is. Rengeteg benne az információ. Egész napos program, még akkor is ha az ember bizonyos kiálításokon csak úgy átfut, illetve csak az angol nyelvü feliratokat olvassa el, amiböl sajnos sokkal kevesebb van mint a spanyolból. És mind ez csakis az Európai hódítás elötti történelmet takarja. Van viszont a közelében egy másik óriás múzeum, ami az 1521 utáni történelemröl szól. Alig várom hogy oda is elmenjek.

Ezen kívül ellátogattunk Eike-val Coyoacan-ba. Ami Cortez idejében egy külön város volt, ahonnan a spanyol hódító a Moctezuma elleni cselszövéseit szervezte, ma csupán egyik kerülete Mexiko Városnak. Nagyon kellemes, nyugis hely, sok a park, a tér, és ott lehet megtekinteni Frida Kahlo házát. Aki nem tudná, Frida Kahlo egy német-mexikói származású, kommunista, müvész volt, aki a múlt század elsö felében élt. Többek között Diego Rivera feleségeként közismert. Rivera a mexikói nép eggyik nagy festöje volt, és monumentális falfestményeiröl híres. Nagyon szép, stílusos házuk volt, és szemmel láthatóan anyagi gondjait nem is anyira a pénz okozta, mint inkább Frida gyenge egéssége. Csak két utcával arréb található Leon Trotskij háza. Remélem nem kell nagyon ecsetelnem hogy ö ki volt. Többek között Diego és Frida jó ismeröse és elvtársa. Szintén gyönyörü helyen lakott, nagyon jó esztétikai érzéke volt. Én is hasonó házban szeretnék lakni.

Mind a hárman nagy befolyást alkottak Coyoacan kultúrájára, ahol még ma is rengeteg a vörös csillagos, kommunista, anarchista, zapatista, müvészi, hippi, aktivista, alternatív fiatal, akik a parkokban és tereken zenélnek, festegetnek, filozófálnak, röplapokat osztogatnak, és általában a forradalmat kotyvasztyák. Ezek mellet isteni kávét lehet kapni Coyoacanban. Nagyon szimpatikus helly, nekem bejön. Két nagy hátránya, az hogy nincsen metrómegálója, és hogy az árak relatív magasak. Ennyit a kommunista elvekröl… Viszont ki tudja, ha jövö héten aláírok egy fasza jó szerzödést, amivel imperialista angol nyelvre tanítom a kapitalista cégek alkalmazottjait, esetleg veszek egy kocsit és szétnézek lakásügyben Coyoacanban. Az ablakomba pedig kirakom Marx, Engels és Zapata arcképeit, valamint egy nagy sarló-kalapécsot. Valójában, legyünk öszinték elvtársak!